A skarlát betű A skarlát betű A skarlát betű A skarlát betű A skarlát betű A skarlát betű Egy varsói menekült Romance - Kodály Zoltán műveire Romance - Kodály Zoltán műveire Romance - Kodály Zoltán műveire Rómeó és Júlia Rómeó és Júlia Rómeó és Júlia Belső hangok Belső hangok Belső hangok Szegény Dzsoni és Árnika Szegény Dzsoni és Árnika Szegény Dzsoni és Árnika Bolero Bolero Carmina Burana Carmina Burana

Történet<< vissza

GYŐRI BALETT

 

A magyar táncművészeti életben, a magyar tánc történetében és Győr város kultúrtörténetében egyaránt mérföldkőnek számított, amikor 1979-ben a Magyar Állami Balettintézet végzős osztálya úgy döntött: együtt maradnak és társulatot alapítanak. Ügyüknek megnyerték Markó Ivánt, aki búcsút mondott a Maurice Bejárt világhírű együttesének. Győrbe jött, s az együttes vezetője lett.
A Győri Balett első korszaka az ő nevéhez fűződik. Igazgatása alatt olyan ikonikus előadások koreográfiái születtek meg alkotótársával Gombár Judit dramaturggal, jelmez- és díszlettervezővel, mint A nap szerettei, A csodálatos mandarin, a Bolero vagy a Jézus az ember fia.  A Győri Balett már kezdeti években a művészeti élet érdeklődésének középpontjába került, maga mellé állítva az új formanyelvre és a korszerű tartalmi megfogalmazásra váró közönséget. Hatására kialakult egy táncot szerető és értő színházlátogatói kör városunkban, egy balett-törzsközönség a határokon átnyúlóan.

1991-ben az alapító igazgató távozásával Kiss János vette át a társulat vezetését, s ezzel új korszakhoz ért a győri együttes. A társulat a vezetőváltás után is képes volt megújulni, évről-évre emelni a művészi mércét, egyre szélesebb horizontot tárni közönsége elé. Az elmúlt két és fél évtized kitartó művészi munkáját újabb sikerek koronázták.
Az elmúlt évadokban többek között olyan neves koreográfusokkal dolgozott együtt a társulat, mint Robert North, Ben Van Cauwenbergh, Christopher Bruce, Cayetano Soto, ifj. Harangozó Gyula, Lukács András, Leo Mujic, Gustavo Ramirez Sansano vagy éppen Vámos György.
2015-ben Velekei László volt táncművész művészeti vezetőnek való kinevezésével ismét új korszak köszöntött be a társulat életébe. A fiatal koreográfus nevéhez köthetőek a Győri Balett által bemutatott saját darabok: Tóth Ilona emlékére ’56, Kodály, Ne bánts!, A terem, Belső hangok.

Mára a Győri Balett a magyar táncélet egyik meghatározó együttese. Repertoárja felöleli a táncművészet szinte valamennyi ágát a klasszikus balettől a kortárs táncig, a táncszínháztól a gyermekprodukciókig.  Megalapítása óta kevés szeglete van a világnak, ahol ne lépett volna fel: a New York-i Joyce Theatre, a londoni Queen Elizabeth Hall, a milanói Scala, valamint Bécs, Athén, Párizs, Amerika, Japán, Kína, India, Oroszország, Dánia és Izrael közönsége is tapsolt már nekik. Több magyar nagyvárosban és hazai kulturális fesztiválon – Budapesti Tavaszi Fesztivál, Zsidó Nyári Fesztivál, Szegedi Szabadtéri Játékok, Miskolci Operafesztivál, Keszthelyi Táncpanoráma, Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó – is sikerrel szerepelt.
A hazai és külföldi visszhangok igazolják: premierjei társasági élményszámba mennek, a Győri Balett olyan együttes, amely örömet ad, megrendít, elkápráztat!

A táncművészeti előadói és alkotói munka mellett a 2012-ben létrehozott Fiatalok a fiatalokért művészeti nevelési program keretében gyermek- és ifjúsági korosztály számára is készít táncműveket a társulat, hogy művészeti koncepciója részeként elősegítse a táncművészeti nevelést, a műfaj megismertetését és népszerűsítését. A program keretében születtek meg a Forgószél, avagy a képzelet csodája, A vaskakas és a Szegény Dzsoni és Árnika táncjátékok.

1998 óta a Magyar Táncfesztiválok és a Gyermek Táncfesztiválok szervezőjeként tradícióvá tette a tánc ünnepét nemcsak városi, hanem régiói szinten is. A rendezvény a magyar táncművészet legnagyobb ünnepe, ahol a műfaj széles palettája mutatkozik be a klasszikus és kortárs stílusoktól kezdve a néptánc, a társas- és élménytáncokon át, a mindenki által befogadható és követhető városi folklórig.

 2012. óta a Győri Balett egyedülállóan a táncművészeti szervezetek között Nemzeti Minősítést kapott. 

2017 • Győri Balett • Minden jog fenntartva! • ImpresszumMűködési dokumentumok