Frenák Pál Tánc Világnapi köszöntője

Frenák Pál Tánc Világnapi köszöntője

FRENÁK PÁL TÁNC VILÁGNAPI KÖSZÖNTŐJE

Köszöntő a Tánc Világnapján

Rendkívüli évet és egyúttal nem kevés megpróbáltatást tudhatunk a hátunk mögött, az ilyen időszakok pedig reflekcióra sarkallnak. Ebben a drasztikusan megváltozott világban egy dolog biztos: a bizonytalanság. Pontosan emiatt a lelki feltöltődés most fontosabb, mint valaha, a mozgásművészet pedig éppen ezt a kapaszkodót adhatja a kezünkbe. A táncművészet nyelvezete világokat köt össze, tiszta, őszinte és elmélyült formában képes megjeleníteni az alkotó üzenetét, mellyel új perspektívát ad, felszabadít és megadja azt a hétköznapokban kevésszer tapasztalt, mégis nagyon vágyott élményt, hogy igazán kiszakít, ami ezekben a nem mindennapi időkben mindannyiunk számára esszenciális.
Sokan, sokakat veszítettünk el, és alkotóként sem szabad megfeledkeznünk azokról, akik ma már nem lehetnek velünk, emlékezzünk meg róluk lelkünk egy leheletével. Meggyőződésem ugyanakkor, hogy a legnehezebb helyzetekből, így a mostaniból is, van kiút, feltéve ha van bátorságunk feltenni a leglényegesebb kérdéseket és igazán őszintének lenni magunkkal. Számomra a mély belső indíttatásból történő alkotás, a mozgásművészet, a tánc pontosan ezt jelenti. Nem csupán narratíva, sokkal inkább az emberi lét kérdéseiről, a fundamentális energia forrásairól, és önmagunk megismeréséről szól.

Frenák Pál

Kossuth-díjas és Moholy-Nagy László-díjas, érdemes művész, koreográfus és táncművész

Fotó: Hegedűs Róbert
Forrás: Index