Negyvenéves a Győri Balett

Negyvenéves a Győri Balett

Kiss János, a negyvenéves Győri Balett igazgatója a Kisalföld című napilap munkatársának beszélt a jubileumi évad terveiről. A direktor szerint  2019-ben a társulat  legfontosabb feladata a 40 éves évforduló méltó megünneplése, hogy a hosszú évek során a Győri Balett felé áramló szeretetet az együttes megköszönje a közönségnek.

Kiss János a hosszabb távú tervek mellett szót ejtett a Nemzeti Táncszínház új épületének február 16-án és 17-én első premierjéről is, a Passage című táncjátékról, amelyet Velekei László állít színpadra Beethoven VII. szimfóniájára a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zenekarának közreműködésével.