Dramaturg

CSEPI Alexandra

Koreográfus

VELEKEI László

Asszisztens

KARA Zsuzsanna

Díszlet

SZENDRÉNYI Éva

Jelmez

GYŐRI Gabi

Fény

STADLER Ferenc

Zene

LAJKÓ Félix

A Giselle a 19. századi romantikus balett stílusteremtő remekműve, népszerűsége a mai napig töretlen, címszerepe minden balerina álma. Az 1841-ben bemutatott darab Adolphe Adam muzsikájával hódította meg a világot. A produkció valódi kuriózum - a Győri Balett előadásában e misztikus, egyszerre gyönyörű és borzongató történet ezúttal Lajkó Félix zenéjével kel új életre.
A koreográfus, Velekei László így nyilatkozott: „Nekem minden alkotásnál van egy vízióm. A Giselle esetében a halálba táncoltatás volt az a kép, amelynek alapján dolgozni kezdtem. A falusi lány szerelmi csalódása és földöntúli léte történetének esszenciáját egy felvonásba sűrítettem össze. Olyan előadásra törekszünk, amely színházi, egyben balett-, ugyanakkor önálló koncertélmény is.”

A bemutató a Bartók Tavasz keretében a Győri Balettel és a Fonó Budai Zeneházzal közös programként, a Müpa szervezésében valósult meg.

Misztikus női alak árnyékos környezetben, sejtelmes megvilágítással.

Müpa produkció